Városlista
2025. április 18, péntek - Andrea

Hírek

2018. Május 16. 18:11, szerda | Belföld
Forrás: mti

114 milliót sikkasztott ügyfeleitől egy kecskeméti ügyvéd

114 milliót sikkasztott ügyfeleitől egy kecskeméti ügyvéd

Vádat emelt a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség egy volt ügyvéd ellen, aki 2015 és 2017 között 15 ügyfelétől több mint 114 millió forintot sikkasztott el - közölte a Bács-Kiskun megyei főügyész szerdán az MTI-vel.

Nánási László közleményében azt írta, a kecskeméti ügyvéd ingatlanok adásvételénél és tehermentesítésénél működött közre okiratszerkesztő és letétkezelő ügyvédként, 15 esetben azonban az ügyfél pénzét nem a megbeszélt célra fordította, hanem elsikkasztotta, és szerencsejátékokra költötte.

A vádlott rendszeres haszonszerzés céljából megszegte hivatásbeli kötelezettségeit, és ügyfeleinek jogtalan hátrányt okozott. A legkisebb elsikkasztott összeg 250 ezer, a legnagyobb 25 millió forint volt.

Öt, már kifizetett ügyfélen kívül a többi kártérítést kért - tette hozzá.

A vádlott 2017 augusztusában feleségének kecskeméti lakását is el akarta zálogosítani, ezért hamisította felesége aláírását, majd a hamis okiratot benyújtotta az illetékes járási hivatalhoz. A feleség bejelentése miatt sikerült megakadályozni, hogy a lakás elvesszen - olvasható a közleményben.

Az ügyvéd 2017 augusztusában kamarai tagságának megszüntetését kérte, és az ügyvédi névjegyzékből is törölték.

Az előzetes letartóztatásban lévő volt ügyvédet az ügyészség 15 rendbeli ügyvédi visszaélés, 15 rendbeli, üzletszerűen elkövetett sikkasztás, valamint közokirat-hamisítás bűntettével vádolja.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Április 17. 07:40, csütörtök | Belföld

Mávinform: húsvétkor többletkapacitással működik a MÁV-csoport

A húsvéti ünnepek alatt jármű többletkapacitással működnek a MÁV-csoport szolgáltatásai mindenhol ahol szükséges - tájékoztatta a Mávinform szerdán az MTI-t.

2025. Április 17. 07:36, csütörtök | Belföld

Magyarországon vizsgálódik a LIBE küldöttség

Az uniós értékek helyzetével kapcsolatos témákat vizsgált az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) öttagú küldöttsége három napon át Budapesten.

2025. Április 16. 07:32, szerda | Belföld

Átadták az M44-es gyorsforgalmi út M5-ös autópálya és Szentkirály közötti szakaszát

Átadták az M44-es gyorsforgalmi útnak az M5-ös autópályát és Szentkirályt összekötő több mint 30 kilométer hosszú új szakaszát, amelynek köszönhetően Kecskeméttől immár Békéscsabáig kétszer kétsávon közlekedhetnek az autósok