Hírek
2012. Augusztus 08. 14:10, szerda |
Sport
Forrás: MTI Fotó Kollányi Péter
London 2012 - A női kajaknégyes a célon túl is hajtott
Storcz Botond, a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya szerint mindhárom szerdai futamban volt esély az aranyéremre.
"A lényeg az volt, hogy legyen arany" - nyilatkozott a kapitány az MTI-nek. - "A kajakpáros versenye fantasztikus meccs volt, egyszerűen döbbenetes. Nagyon okosan versenyeztek, beosztották az erejüket, nem dőltek be az indításoknak. A lányok pedig jól kapták el a rajtot, s akkor már lehetett látni, hogy a táv második fele még jobb lesz."
Vajda Attila teljesítményéről Storcz Botond azt mondta: pontszerző helyen végzett, ilyen a verseny.
"Darab, darab" - válaszolt tréfásan Ábrahám Attila, a Magyar Kajak-kenu Szövetség főtitkára arra a felvetésre, hogy előzetesen a magyarok közül Vajda Attila számított esélyesebbnek, mégis a férfi kajakpáros és a női kajaknégyes nyert.
"Négy-öt aranyeséllyel számoltunk, a fő szabály szerint ezt felezni kell, tehát két-háromra számíthattunk. A mostani kettővel már teljesítettük a tervet, de ez a szám még nőhet, akár az öt is bejöhet" - fogalmazott.
A főtitkár hozzátette: a Dombi, Kökény páros győzelmének azért örül, mert ebben a számban még nem nyert olimpián magyar kettős, s Kökény Roland már nagyon megérdemelte a diadalt.
"Ő már hosszú évek óta ott van az élvonalban, de eddig elmaradt az átütő siker. Sokan elfelejtik, hogy nyert párosban és négyesben is világbajnokságot, de amikor valami megmozdult a csapatnál, akkor ő mindig rosszul jött ki belőle. Ennek ellenére keményen dolgozott, edzett tovább, s készen állt a szerencsére. Dombi személyében pedig ideális társat talált."
A női kajaknégyesről Ábrahám Attila - aki 1988-ban Szöulban a négyessel nyert olimpiát - úgy vélekedett, látszott, hogy nagyon együtt vannak a lányok:
"Az előfutamban viszonylag gyengébben mentek, de ez sem rázta meg őket, látszott, hogy van tartásuk. Azt gondoltam, hogy a vége szorosabb lesz, ők is úgy készültek, hogy akár az utolsó öt méteren dőlhet el az első hely sorsa. Kovács Kati azt adta ki a többieknek, hogy a befutó utáni fehér bójasorig kell hajtani."
Kucsera Gábor, aki 2006-ban Kökény Rolanddal nyert párosban világbajnokságot, a befutó pillanatában tudta, hogy nyert a magyar kajakkettős: "Ezt zsigerből érzi az ember."
Hozzátette: elképesztő tiszteletet érez Kökénnyel szemben.
"Kökszivel három olimpiai ciklust csináltunk végig. Amit most, az utolsó ciklusban csinált, az minden tiszteletet megérdemel. Tíz éve mondogatja, hogy akkor is olimpiát fog nyerni, s így lett."
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 06. 07:46, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - Botka Endre elhagyja a Ferencvárost
Távozik a labdarúgó OTP Bank Ligában címvédő Ferencvárostól Botka Endre, az együttes 30-szoros válogatott védője.
2025. Január 05. 09:13, vasárnap | Sport
Kerkez gólpasszával győzött a Bournemouth
A Premier League 20. fordulójának szombat délutáni mérkőzésein az AFC Bournemouth Kerkez Milos gólpasszát követően 1–0-ra nyert az Everton ellen.
2024. December 31. 09:18, kedd | Sport
Lovagi címet kap Gareth Southgate
2024. December 30. 09:45, hétfő | Sport
Bundesliga - A Kicker szerint Gulácsi az ősz legjobb kapusa
Gulácsi Péter nyújtotta az előző félévben a legjobb teljesítményt a német labdarúgó-bajnokság kapusai között a Kicker című szaklap szerint.