Egyre több kutatási eredmény mutat arra, hogy az állati és emberi hangadások a biológiai alapú szabályszerűségek miatt hasonlóan kódolják az adott szituációban résztvevő hangadó érzelmi állapotát, ez pedig segíthet felismerni a másik reakcióit, megjósolni a viselkedésé akkor is, ha nem ugyanazon fajnak a tagjai - írták a kutatók.

A korábbi vizsgálatok azt mutatták, hogy az emberek - függetlenül attól, hogy volt-e valaha kutyájuk - hatékonyan ismerik föl az ugatásokban rejlő érzelmi információt.

Viszont az is ismert, hogy a háziasítással nagyot változott a kutyák ugatása a farkassal közös őshöz képest, így ez a módosult hangadás a kutya-ember kommunikáció egyik központi elemévé vált.

A morgás ezzel szemben sokkal hasonlóbb a farkaséhoz: bár a kutyák elsősorban agresszív jelzésként használják, mégis gyakorta hallhatjuk tőlük játékos huzavona közben is.

Ezeket a morgásokat összevetve azt találták korábban, hogy a játékos morgások hangtanilag jelentősen különböznek az agresszív morgásoktól, magasabbak és rövidebb morranások gyorsan ismétlődő sorozataiból állnak.

A magyar kutatók azt vizsgálták, vajon az ugatáshoz hasonlóan képesek-e felismerni az emberek a morgások az érzelmi töltetét.

A vizsgálatok során 40 önkéntesnek játszottak vissza morgásmintákat, amiket játékos és csontőrző helyzetben, valamint egy idegen ember fenyegető közelítésekor vettek fel.

Ezt követően az alanyokat arra kérték, hogy egy kérdőív segítségével csakis a halott hang alapján mondják meg, mit gondolnak a morgó kutya érzelmi állapotáról.

Ezután egy másik sorozat morgást lejátszva arra kérték az önkénteseket, hogy próbálják meg besorolni a három lehetséges helyzet egyikébe a morgásokat.

A kérdőíveket kiértékelve azt találták, hogy az emberek az adott helyzetnek megfelelő érzelmi töltetet tulajdonították a morgásoknak: a játékos morgásokat vidámnak és örömtelinek, a másik két morgástípust agresszívnek értékelték.

Bár a hangtani különbség nagyon kicsi a két agresszív morgás közt, a fenyegető ember közeledésére reagáló morgást kevésbé agresszívnek, de némileg félősebbnek találták az emberek.

A helyzetek felismerése is sikeres volt: a játékos morgásokat 80 százalékban a játékos helyzetbe sorolták, míg a csontőrző és a fenyegető idegenre morgást - bár gyakran összekeverték egymással - magasan a véletlen szint fölött találták el.

Bár az érzelmi állapot megbecslését nem befolyásolta, a helyzetek felismerésében különbséget találtak férfiak és nők, valamint gazdák és kutyátlanok között. Míg a férfiak mintegy 45 százalékos, a nők 65 százalék körüli sikerességgel határozták meg a helyzetet. A kutyagazdák is ügyesebben találták el a hallott morgás kontextusát.

Ez elsőre meglepő lehet a korábbi, ugatásos eredmények fényében, ám azzal is számolni kell, hogy a morgás sokkal ritkább és halkabb hangadás, mint a lépten-nyomon hallható ugatás, így akinek nincs kutyája, kevés a lehetősége, hogy tapasztalatot szerezzen ezekről a hangokról.

A vizsgálat eredményei megerősítik az érzelmi kommunikáció biológiai szabályszerűségeinek meglétét, de rámutatnak arra is, hogy az egyéni tapasztalatnak fontos "finomhangoló" szerepe lehet az efféle helyzetekben.

Az ELTE Etológia Tanszékének kutatói - Faragó Tamás, Takács Nándor, Miklósi Ádám és Pongrácz Péter - a Royal Society Open Science című tudományos folyóiratban jelentették meg legújabb tanulmányukat.